Az önkormányzat játszótér- és parkfejlesztési programsorozatának részeként augusztus 13-án átadták a nagyközönségnek a Szent István mesekertet. A májusban elkezdődött rekonstrukció a főváros TÉR_KÖZ pályázatán elnyert hatvanmillió forintos támogatás segítségével, a lakosok véleményének figyelembevételével készült el Kő Boldizsár szobrászművész tervei alapján. A hely szellemiségéhez, Szent István és az államalapítás gondolatköréhez, valamint a honfoglaláshoz kapcsolódó mesetéren tíz játék kapott helyet.

Az árnyékot adó, idős vadgesztenyefáknak, a padoknak és asztaloknak köszönhetően a játszótér pihenőparkként is funkcionál. A szeptemberi borfesztiválon ez a megújult helyszín nyújt otthont a Gyermekligetnek, amelyre kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt várnak a szervezők.
A közösségi terek, parkok és játszóterek fejlesztésére évek óta nagy gondot fordít Budafok-Tétény önkormányzata. Egy-egy játszótér felújítása vagy új építése előtt társadalmi egyeztetésen kérik ki az itteni lakosok véleményét, majd a javaslatok figyelembevételével történik a megvalósítás, ahogy ezt a Szent István téren, a József
Attila- és Dévényi úti lakótelepen is tapasztalhattuk, vagy akár a folyamatban lévő rózsakerti, a közeljövőben elkészülő Óhegyi, illetve a tervezett Bartók Béla úti lakótelep parkjai és játszóterei esetében is.
Az önkormányzat évek óta a terveknek megfelelően halad előre, a lakosság igényeit is figyelembe véve valósítja meg játszótér- és parkfejlesztési programját, csinosítja a kerület zöldfelületeit, a gyerekek játszóhelyeit és a pihenőparkokat.

——————-

Lapozzon bele Budafok-Tétény kulturális és gasztronomiai magazinjába, a Bornegyed magazin őszi számába, mely a pezsgő- és borfesztivál pohárpontjain is megtalálható.