Budafok legrégebbi utcájában, ahol 1748-ban kápolnát szenteltek fel, és a 250 éves juharfát az Ősök Fájaként tisztelik, az út mellett végigfutó, védett vadgesztenyefasor árnyékában húzódik meg a százharminchét éves Seybold-Garab pince. Tulajdonosával, Garab Gáborral Budafok-Tétény egyetlen ipartörténeti védett emlékéről, a Seybold-hordóról, a pincéről és a vendéglátásról beszélgettünk.

– Hogyan került a birtokába ez a gyönyörű pince?

– Egy fatális véletlen folytán ugrottam bele a pince megvásárlásába. A vendéglátóiparban, különböző catering szolgáltató cégeknél dolgoztam, amikor 2003-ban egy ingatlanközvetítő ismerősöm szakvéleményt kért tőlem, alkalmas lehet-e vendéglátásra a Péter-Pál utca 39. szám alatti lerobbant gombapince, árulhatja-e ilyen célra. Feleségemmel megnéztük, és szinte azonnal eldöntöttük, hogy megvesszük a felette lévő lakóépülettel együtt. Mindenünket eladtuk, beköltöztünk a házba, és nekiláttunk a pince rendbehozatalához. A helyiségeket akkoriban vastagon belepte a koromfekete gombanyálka, amit csak speciális magasnyomású géppel, vizes homokszórással tudtunk eltávolítani, de még az otthagyott zsákokat is nekünk kellett leszedni a falakról. Két évünkbe telt, mire fogadóképes állapotba hoztuk a pincét.

– Valami mégiscsak megragadta a fantáziáját, ha egy ilyen rossz állapotú pincét megvásárolt.

– A pince Budafok legrégebbi és talán legszebb utcájában, annak is nagyjából a közepén található, azon az oldalon, ahol a kápolna áll. Első pillanatban vonzott a kellemes környezet, a tágas udvar, a hatalmas pincekapu, és azon belépve a fogadó tér. A bejárattal szemben ott állt és áll ma is az a kút, amelyben a hordókat mosták, jobbra pedig egy védett iparművészeti műemlék, a Zsolnay Vilmos egyedi domborművével díszített Seybold-hordó, amely alatt a márványtáblán az 1885-ös évszám és Friedrich Seybold monogramja olvasható. Már magam előtt láttam, hogy mindez – a két pinceággal kiegészítve – milyen különleges és hangulatos vendégváró hely lesz, ha sikerül rendbe tenni.

– Hány éves múltra tekint vissza a Seybold-Garab pince?

– Friedrich Seybold az 1880-as években érkezett Bécsből Budafokra. Az osztrák borkereskedő kivájatta a két párhuzamosan futó pinceágat, a mai fogadóterem helyén a présházat, és megépíttette a pince fölötti kúriát, majd a bor tárolására rendelt egy 216 hektoliteres, vasalt cementhordót. Joseph Borsari svájci mérnök elkészítette számára Magyarország első betonhordóját, amelyet jénai üvegcsempével bélelt ki. Az egyedülálló hordó külső falát a borkereskedő barátja és egyben vadásztársa, Zsolnay Vilmos díszítette egy színes pirogránit relieffel. A Magyarország egyesített középcímerét, a Szent Koronát és a címerpajzsot tartó angyalokat ábrázoló majolika minden megpróbáltatást átvészelt, és a mai napig eredeti állapotában látható.

– Mi történt a pincével az utóbbi százharminc évben?

– Seybold Frigyes 1913-ban meghalt, de utód nélkül. A pincét unokaöccse örökölte, aki mellesleg a főborásza volt, így a teljes ingatlan a Finck (a későbbiekben Finkei) család tulajdonába került. A II. világháború után már csak id. Finck Sándor bornagykereskedő lánya, Finck Marietta (Muci néni) lakott a házban, aki haláláig, 2001-ig bérbe adta a pincét, amely hol a Taurus gumigyár raktárhelyiségéül, hol asztalosműhelyül szolgált, végül gombapinceként működött. Ma különböző rendezvények helyszíne, ahol az érdeklődők az ország más-más tájegységeinek borait kóstolhatják. Lassan tíz éve, hogy ebben a csodálatos környezetben tudjuk fogadni a vendégeinket borkóstolásra, finom borok melletti jóízű beszélgetésre, vagy olyan nagyszabású rendezvényekre, mint egy esküvő, céges összejövetel, osztálytalálkozó, esetleg nagyobb létszámú családi ünnepség. A két, egymástól független, de akár össze is köthető rendezvényteremben az összejövetel típusától függően egyszerre több százan is jól érezhetik magukat nálunk.

– Budafokon a legtöbb pincetulajdonos bort készít. Önnek ez nem jutott eszébe?

– Nem. Egyrészt mert én vendéglátást tanultam, nem borászatot, és mindegyik más-más szakma, másrészt a pincékben télen-nyáron 13 és fél fok van, ami ugyan jó a bornak, de a vendégnek nagyon hideg. Tehát vagy bort készítek, vagy vendéget fogadok. Mi a vendéglátás mellett döntöttünk, így nálunk fűtöttek a pinceágak, sokféle bort kínálunk, többek között villányit, egrit, etyekit, szekszárdit, és a különböző catering szolgáltatóknak köszönhetően az ételkínálatunk is bőséges, ha a csoportok igénylik.

– A Seybold-hordóban sem tarthatna bort?

– Sajnos az ma már csak látványosság, a látogatók elsősorban a kerámia eredeti színeiben, vagyis Zsolnay munkájában gyönyörködhetnek. 1921-ig tartottak benne bort, de amikor a világválság tönkretette a borkereskedelmet, a Seybold-hordót sem töltötték fel. Hosszú ideig nem kapta meg a bor által kifejtett nyomást, így a belsejében lévő jénai üvegcsempék megrepedtek.

– Évek óta aktívan részt vállal Budafok-Tétény kulturális életében. Milyen eseményeken számítanak a részvételére?

– A legkiemelkedőbb kerületi rendezvényre, a borfesztiválra saját szervezésű programokkal és természetesen nagyon finom borokkal készülünk, a Tavaszi Művészeti Fesztiválra és a májusban útjára indított Budafoki Pincejáratra az önkormányzattal egyeztetve szervezünk programokat. December 2-án például Pollák Miklós nagytétényi gitárművész biztosította a jó hangulatot.

– Úgy tudom, jó kapcsolatot ápol a környékbeliekkel, könnyen beilleszkedett a Péter-Pál utca életébe.

– Első vendégeim a Péter-Pál utca és Környéke Polgári Kör tagjai és ismerőseik voltak. Hála Istennek, ahogy nekem, úgy nekik is természetes, hogy ez a törzshely. Szívesen látom őket, évek óta együtt szervezzük a polgári kör és az utca programjait. Több hagyományos rendezvényünk közül kiemelkedően fontos számunkra a Péter-Pál-nap, a Gesztenyefesztivál, a Kulturális örökség napja – amikor az utca legtöbb, máskor nem látható pincéjét megnyitjuk a látogatók előtt – és az advent. Aranyvasárnap a „hamuban sült pogácsa”, finom borok és zenés műsor mellett összegyűlik a Péter-Pál utca apraja-nagyja, hogy közös énekléssel, gyertyagyújtással és ajándékozással együtt ünnepeljen. Tamás Angéla