A balkáni zene világhírű képviselője, a kiváló filmrendezővel, Emir Kusturicával is együtt dolgozó virtuóz trombitás, Boban Marković ezer szállal kötődik Magyarországhoz. A Fonó Zeneház igazgatója fedezte fel évtizedekkel ezelőtt, azóta több mint száz koncertet adott nálunk. A zenész kedveli a borokat, jóízűen szürcsölgeti a chardonnay-t és a cabernet sauvignont, szíve szerint sokat focizna, kiskorában szenvedélyesen kedvelte a legnagyobb belgrádi csapatot, a Crvena zvezdát, de ma már egyre kevesebb az ideje. Boban Marković budatétényi koncertje előtt adott interjút a Bornegyed magazinnak.

– Állítólag imádja Magyarországot, és az egyik kedvenc városa Budapest. Valóban így van?

– Szeretem, persze. Minden itt kezdődött, mondhatni a nemzetközi karrierem gyújtópontja Budapesthez kötődik. A Fonó Zeneház igazgatója, Horváth László rengeteget segített, először náluk léptem fel a Fehérvári úton. Változnak az idők, ma már ő a menedzserem… A közönség vevő volt a zenénkre, szerencsére gyorsan megszerettek minket az emberek.

– Hányszor léptek fel Magyarországon?

– Talán Horváth Lacit kellene erről megkérdezni, de szerintem bőven túl vagyunk a száz fellépésen. Már nem is számoljuk.

– Játszott már Budafok-Tétényben?

– Rengetegszer játszottunk Budapesten, de hogy Budafokon felléptünk-e korábban? Ezt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a környéken sokat zenéltünk. De hogy konkrétan merre is…? Erre nehezen tudnék válaszolni.

– Budafok a főváros Bornegyede. Ha már nálunk lép fel, hadd faggassuk egy kicsit: hogy áll a borokkal?

– Köszönöm, egész jól. A chardonnay-t és a cabernet sauvignont kedvelem, meg persze más italokat is megkóstolok olykor-olykor. Tudom, hogy Magyarország többek között a jó borairól is híres, egy ebéd után néha én is megiszom egy pohárral.

– Fantasztikus karriert futott be: a népszerű balkáni rendezővel, Emir Kusturicával dolgozott az Underground és az Arizonai álmodozók című filmben, együtt zenélt többek között Lajkó Félixszel, rengeteg díjat besöpört a zenei fesztiválokon, ahol szinte mindig a legjobb trombitásnak választották. Sikerekben gazdag életpályával dicsekedhet. Mégis mire a legbüszkébb?

– Rengeteg fontos és boldog pillanatot éltem meg a színpadon, de azért is nehéz a kérdés, mert valójában soha nem hittem, hogy valaha ilyen gazdag pályafutásom lesz. Ha egyet kiemelnék… Az angol Songlines zenei magazin a világ legjobb trombitásának választott, hát, erre mindig emlékezni fogok. Gucában, a rézfúvósok egyik legjelentősebb fesztiválján elnyertem a „trombita nagykövete” kitüntető címet, amire szintén nagyon büszke vagyok. Ugyanitt a város tiszteletbeli polgárává avattak. Gucáról tudni kell, hogy a trombitások Mekkája, aki számít, ott mindenképpen fellép.

– Milyen volt dolgozni a világhírű filmrendezővel, Emir Kusturicával?

– Emir nagyon jó ember, tisztelem a munkásságát, alázatos profi, akivel hatalmas megtiszteltetés lenne újra együtt dolgozni. Csodálatos volt a közös munka, boldog lennék, ha még egyszer megadatna a lehetőség, hogy újra együtt alkossunk.

– Milyen zenét hallgat, mik a kedvencei?

– A tradicionális szerb és a régi roma zenéket kedvelem. Egyébként többféle zenét szeretek, de ha a legjobbra kíváncsi, akkor a szerb és a roma áll hozzám a legközelebb.

– Gondolom, nagyon elfoglalt, szinte alig jut ideje egy kis kikapcsolódásra. Hogy áll a sporttal?

– Sajnos jól gondolja, tényleg nincs sok időm a mozgásra, pedig jó lenne leadni néhány kilót… Kiskoromban szerettem nézni a focit, nagy Crvena zvezda-drukker voltam.

– A cigányok legendás ünnepén, Djurdjevdán napján, május 6-án született. Érez emiatt küldetéstudatot, vagy mindez csak a véletlen műve?

– Épp az új lemezemen dolgozom, amint megjelenik, mindannyian megtudhatják, mit gondolok a születésnapom és a Djurdjevdán kapcsolatáról. Erről egyelőre nem akarok többet elárulni. A jövő mindent megmagyaráz.

– Az apja trombitás volt, Marko fia szintén zenél. Ő viszi tovább a családi örökséget?

– Igen. Régebben együtt zenéltünk, de Marko ma már külön utakon folytatja. Sikeres abban, amit csinál, és ez engem is boldoggá tesz. Kell ennél több egy apának?

– Ha nem trombitás lett volna, vajon ma mivel foglalkozna? Volt egyáltalán másik terve a trombitakarrieren kívül?

– Én lettem volna a szülővárosom, Vladicin Han legjobb cipőkészítője. Apám is ezzel foglalkozott. Na, jó, csak vicceltem! Ha újra születnék, akkor is a trombita lenne az életem. De apám, és ez nem vicc, tényleg foglalkozott cipőkészítéssel.
– Hamarosan itt a karácsony. Tudom, a pravoszlávok később ünnepelnek, de azért hadd kérjem meg: üzenjen a magyar rajongóinak karácsonyra!

– Mindenekelőtt az egészség a legfontosabb, és hadd kérjem mindenkitől, hogy szeressük egymást, mert én már tudom, anélkül nem élet az élet. És mindenkinek sok szerencsét kívánok az új évre.

Szilágyi László

MEGOSZTÁS