Appel Péter: A barlanglakásban még a hatvanas években is petróleumlámpa világított. A kerületieknek nem újdonság, a turistáknak azonban kuriózum a budafoki Veréb utcában található, eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett barlanglakás.

A rendhagyó múzeum ablakaiban muskátli virágzik, fala borostyánnal befuttatott, udvarán kerti asztal és szék áll, környezete rendezett. Mindez Appel Péter borásznak is köszönhető, aki a tárlatvezetések mellett a gondnoki teendőket is elvégzi.
A Soós István Borászati Szakképző Iskola nyugalmazott tanárát saját gyűjteménye helyszínén, a Lánc utcában kerestük fel, hogy meséljen a barlanglakás felújítási munkálatairól és a föld alatti lakóhelyet övező érdeklődésről.

– Mi tette szükségessé a felújítást?

– A nyolcvanas években történt állagmegóvás óta senki nem nyúlt hozzá mostanáig. Elsősorban az iskolások és a helyiek látogattak el ide, élénkebb érdeklődést akkor váltott ki az emberekből, amikor a Pincejárat egyik szereplőjévé vált. A pincék mellett egyre többen lettek kíváncsiak erre a föld alatti világra. Az ember azt gondolná, hogy itt a szegénység a szépség, de az önkormányzat vezetői felismerték, hogy e kuriózum megőrzése érdekében nagyon fontos az állagmegóvás és az eredeti látvány helyreállítása.

– Milyen munkálatok elvégzése segíti a barlanglakás fennmaradását?

– Megerősítették a támfalat, és a „házban”, ahol nagyon magas a páratartalom, vissza kell szorítani az üreg belső nedvességét, ezért a vízgyűjtő ciszterna és egy vízelvezető drénárok segítségével elvezetik a vizet a fal mellől. A belső helyiségekben klímarendszer fog működni, a meglévő nyílászárókat pedig res-
taurálják és zárhatóvá teszik.

– A nyolcvanas években nem figyeltek arra, hogy az eredetivel megegyező látvány fogadja-e az érdeklődőket. Most erre is törekszenek?

– Olyan korrekciók történnek, amelyek a hely különleges hangulatát adják vissza. Az első felújításkor épült téglakéményt lebontják, és a két szellőzőkürtőt az eredetivel megegyező mészkővel körbefalazzák. Az udvar közepén álló, nagy szilárdságú téglából felépített vizesblokk elé mészkőből egy álfal épül, tetejét a hullámpala helyett cseréppel fedik be, a vezetékeket pedig eltüntetik a sziklafalról és a falba rejtik. A kerítés Veréb utca felőli részét a Klauzál Ház már rendbe hozatta, most az Ibolya utcai fronton húzódó drótkerítést cserélik le. Tavasszal létrehozunk egy fűszerkertet az udvaron, az ablakokban azonban továbbra is muskátli virágzik majd.

– Miről mesél a barlanglakás az idelátogatóknak?

– A látogatóknak elmesélem, hogy az itt lakóknak sok száz métert kellett gyalogolniuk az ivó- és mosdóvízért, a mosáshoz pedig az egyik helyiségben kialakított ciszternában gyűjtötték az esővizet. Az itt lakó özvegy Tóthné még a hatvanas években is petróleumlámpával világított. A barlangban télen és nyáron egyaránt tizenhat fok volt, a kályhalyukat pedig függőlegesen vájták ki, így a kémény, amelynek trükkös megoldása a kolbász füstölését is lehetővé tette, a föld felszínéből állt ki. Örömet szerzett, hogy a Pincejáratokon a Lics pincészet jóvoltából a vendégeket budafoki borral is megkínálhattuk, mert így közben nevezetes pincéink és történetük is szóba kerülhetett. Beszélhettem a világ legnagyobb hordójáról, amely a Szent István Korona Pincészetben látható, Magyarország első cementhordójáról, a Seybold-hordóról, a Záborszky-pince Borvárosáról vagy a nemrég tulajdonost váltott Promontorbor Szent István hordójáról, ovális, gipsz stukkóval díszített, kisebb cement- és faragott fenéklapú hordóiról. Mesélhettem a vendégeknek a borárverésekről és a 116 éves borászati iskoláról, annak szőlővel beültetett tangazdaságáról. Úgy láttam, érdekes hely ez az embereknek, kíváncsiak, milyen lehetett az élet annak idején Promontoron, milyen Budafok föld alatti világa. Tamás Angéla