Appel Péter: A barlanglakásban még a hatvanas években is petróleumlámpa világított. A kerületieknek nem újdonság, a turistáknak azonban kuriózum a budafoki Veréb utcában található, eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett barlanglakás.

A rendhagyó múzeum ablakaiban muskátli virágzik, fala borostyánnal befuttatott, udvarán kerti asztal és szék áll, környezete rendezett. Mindez Appel Péter borásznak is köszönhető, aki a tárlatvezetések mellett a gondnoki teendőket is elvégzi.
A Soós István Borászati Szakképző Iskola nyugalmazott tanárát saját gyűjteménye helyszínén, a Lánc utcában kerestük fel, hogy meséljen a barlanglakás felújítási munkálatairól és a föld alatti lakóhelyet övező érdeklődésről.

– Mi tette szükségessé a felújítást?

– A nyolcvanas években történt állagmegóvás óta senki nem nyúlt hozzá mostanáig. Elsősorban az iskolások és a helyiek látogattak el ide, élénkebb érdeklődést akkor váltott ki az emberekből, amikor a Pincejárat egyik szereplőjévé vált. A pincék mellett egyre többen lettek kíváncsiak erre a föld alatti világra. Az ember azt gondolná, hogy itt a szegénység a szépség, de az önkormányzat vezetői felismerték, hogy e kuriózum megőrzése érdekében nagyon fontos az állagmegóvás és az eredeti látvány helyreállítása.

– Milyen munkálatok elvégzése segíti a barlanglakás fennmaradását?

– Megerősítették a támfalat, és a „házban”, ahol nagyon magas a páratartalom, vissza kell szorítani az üreg belső nedvességét, ezért a vízgyűjtő ciszterna és egy vízelvezető drénárok segítségével elvezetik a vizet a fal mellől. A belső helyiségekben klímarendszer fog működni, a meglévő nyílászárókat pedig res-
taurálják és zárhatóvá teszik.

– A nyolcvanas években nem figyeltek arra, hogy az eredetivel megegyező látvány fogadja-e az érdeklődőket. Most erre is törekszenek?

– Olyan korrekciók történnek, amelyek a hely különleges hangulatát adják vissza. Az első felújításkor épült téglakéményt lebontják, és a két szellőzőkürtőt az eredetivel megegyező mészkővel körbefalazzák. Az udvar közepén álló, nagy szilárdságú téglából felépített vizesblokk elé mészkőből egy álfal épül, tetejét a hullámpala helyett cseréppel fedik be, a vezetékeket pedig eltüntetik a sziklafalról és a falba rejtik. A kerítés Veréb utca felőli részét a Klauzál Ház már rendbe hozatta, most az Ibolya utcai fronton húzódó drótkerítést cserélik le. Tavasszal létrehozunk egy fűszerkertet az udvaron, az ablakokban azonban továbbra is muskátli virágzik majd.

– Miről mesél a barlanglakás az idelátogatóknak?

– A látogatóknak elmesélem, hogy az itt lakóknak sok száz métert kellett gyalogolniuk az ivó- és mosdóvízért, a mosáshoz pedig az egyik helyiségben kialakított ciszternában gyűjtötték az esővizet. Az itt lakó özvegy Tóthné még a hatvanas években is petróleumlámpával világított. A barlangban télen és nyáron egyaránt tizenhat fok volt, a kályhalyukat pedig függőlegesen vájták ki, így a kémény, amelynek trükkös megoldása a kolbász füstölését is lehetővé tette, a föld felszínéből állt ki. Örömet szerzett, hogy a Pincejáratokon a Lics pincészet jóvoltából a vendégeket budafoki borral is megkínálhattuk, mert így közben nevezetes pincéink és történetük is szóba kerülhetett. Beszélhettem a világ legnagyobb hordójáról, amely a Szent István Korona Pincészetben látható, Magyarország első cementhordójáról, a Seybold-hordóról, a Záborszky-pince Borvárosáról vagy a nemrég tulajdonost váltott Promontorbor Szent István hordójáról, ovális, gipsz stukkóval díszített, kisebb cement- és faragott fenéklapú hordóiról. Mesélhettem a vendégeknek a borárverésekről és a 116 éves borászati iskoláról, annak szőlővel beültetett tangazdaságáról. Úgy láttam, érdekes hely ez az embereknek, kíváncsiak, milyen lehetett az élet annak idején Promontoron, milyen Budafok föld alatti világa. Tamás Angéla

MEGOSZTÁS