„Zene nélkül nincs bor, bor nélkül nincsen zene” – interjú Tóth Verával és Premecz Mátyással

A Tóth Vera és Premecz Mátyás által vezetett, alapvetően instrumentális zenét játszó Kéknyúl Trió roppant különleges formációban lép fel szeptember 3-án a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. A koncertről, az együttműködésről és a szereplők terveiről beszélgettünk.

– Szeptember 3-án együtt léptek színpadra a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon. Mit kell tudni erről az egyedi felállásról, hogyan és mikor kezdtetek el együtt zenélni?

Premecz Mátyás (P. M.): – Verával a Random Trip elnevezésű improvizatív koncertsorozatnak köszönhetően találkoztunk, ami 2008 végén indult Delov Jávor dobos szervezésében. Ez az esemény megannyi, teljesen különböző világban mozgó zenészt hozott össze az elmúlt években. A megismerkedésünk után felkértük Verát, hogy legyen a vendégünk egy MR2 Akusztik-koncerten. Aztán körülbelül egy évvel később az énekesünk, Andrew Hefler elutazott egy hónapra Amerikába, ekkor megkértük Verát, hogy ugorjon be helyette énekelni. Mindannyian nagyon élveztük a közös munkát, tulajdonképpen így kezdődött a hosszabb távú együttműködés.
Tóth Vera (T. V.): – Szerintem a nem túl jó helyzetben lévő magyar zenei világot a Random Triphez hasonló eseményekkel lehet felpezsdíteni, ugyanis nagyon fontos a hidak építése, hogy a különböző zenei stílusok képviselői találkozhassanak, és ne klikkesedjen a szakma. A hasonló együttműködésekből hatalmas energiákat lehet felszabadítani. Nekem minden egyes Random Trip- és Kéknyúl-fellépés ünnep. Ez a saját privát játszóterem amellett a sok monoton dolog mellett, amit a hétköznapokban meg kell csinálnom. Az embernek pedig mindig a játék hiányzik a legjobban az életéből. Egyébként azért is örülök az ilyen felkéréseknek, mert ezek mindig megerősítenek abban, hogy a szakma is elfogad és komolyan vesz. Sajnos a tehetségkutatós múltamnak köszönhetően túl sokszor szerepelek a bulvársajtóban, ami erősítheti az előítéleteket, de szerencsére a zenészek nem törődnek ezzel, és sokszor van lehetőségem kiváló kollégákkal együttműködni.

– Milyen zenéket szólaltattok meg a koncerten, milyen repertoárból válogattok?

P. M.: – Az esten a Kéknyúl Hammond Trióval lépünk fel, amivel alapvetően instrumentális zenét játszunk, így ezt a világot próbáljuk meg Verával együtt kitágítani, hogy az énekhang is komoly szerepet kapjon benne. Saját dalokat is játszunk, és persze a Hammond orgonához kapcsolódó zeneirodalomból is válogatunk, de mindenképp bemutatunk néhány olyan feldolgozást, amit ilyen felállásban, ezzel a hangszerrel még soha nem szólaltattak meg.
T. V.: – Nekem is van jó néhány olyan dalom, ami ilyen módon még soha nem hangzott el, érdekes lesz ezekkel kísérletezni. Már önmagában az is nagyon izgalmas, hogy egészen más zenei világból érkező, teljesen különböző egyéniségek állnak a színpadon. Ugyanakkor barátok is vagyunk, tehát ennek megfelelően lesz az előadásnak pluszmélysége és érzelmi töltete. Az biztos, hogy ez a formáció szinte kötelezővé teszi az improvizációt, így teret kap a „jammelés” is, amiben ez a csodálatos hangszer, a Hammond orgona jól tud érvényesülni. Ugyanakkor ez egyfajta szabályozott káosz lesz: nagyon fontos, hogy a fellépésre sok próbával készüljünk, mert csak így fogjuk tudni igazán elengedni magunkat a színpadon.

– Mit kell tudnunk erről a különleges hangszerről, a Hammond orgonáról?

P. M.: – A magyar zenekedvelők 99 százaléka hallott már életében Hammond orgonát, még ha nem is feltétlenül tudja a hangszert azonosítani. A régi magyar rajzfilmek jelentős részében, például a Frakkban és a Kukori és Kotkodában is van improvizált Hammond orgonazene. Maga a hangszer a 30-as évek Amerikájából származik, és egy Laurens Hammond nevű, kísérletező kedvű úriember nevéhez fűződik, akinek nem volt különösebb hallása, de számtalan felfedezés, körülbelül száz szabadalom fűződött a nevéhez. Gimnazistakoromban kerültem kapcsolatba a hangszerrel, mert a 70-es évek rockzenéjét hallgatva elkezdtem gondolkodni azon, hogy találni kellene egy olyan hangszert, amely hangerő és hangszín tekintetében is felveszi a versenyt a gitárral. Egyébként gyerekkoromtól zongoráztam, de mindig az volt az érzésem, zongorán számtalan hangot le kell játszani ahhoz, hogy a hallgatóban kialakuljon valamifajta benyomás. Eközben, mondjuk egy szaxofonon elég egy hangot jól megfújni, és azzal máris elérhető ez a hatás. Így találtam rá végül a Hammond orgonára, és 20 éves koromban vettem magamnak egy hangszert.

– A közös fellépés után mit terveztek, hol hallhatunk titeket legközelebb?

T. V.: – Már most készülök a Budapest Jazz Orchestrával a hagyományos karácsonyi koncertünkre, amit ezúttal a kongresszusi központban rendezünk meg. Erre mindig hívok vendégeket, és idén kicsit „bedurvulunk”, mert a jazz mellett behozom az alternatív és az underground vonalat is. Ezúttal Pásztor Annát és Wolfie-t hívtam meg a Punnany Massifból, és lesz egy meglepetésvendégem is, akinek a nevét még nem árulhatom el. Ezenkívül októberben kijön majd egy nagyon fontos társadalmi projektem, amin egy pszichológussal közösen dolgozunk, de erről még szintén nem beszélhetek. És persze folyamatosan koncertezem, folytatjuk a Rapülőket Geszti Péterrel, valamint Dés László is meghívott a koncertturnéjára, illetve Charlie Aréna-fellépésén leszek még vendég.
P. M.: – Mi a Kéknyúllal jelenleg a negyedik lemezünkön dolgozunk. Ez azért is lesz izgalmas, mert jövőre lesz tízéves a zenekar, és ezt szeretnénk méltóképp megünnepelni. Az új albumunkon is sok vendégelőadó lesz, mert mindig nagyon érdekesek ezek a cross-
overek: az esetenként teljesen más területről érkező zenészek mindig új színt visznek a mi hangzásvilágunkba is. Az eddig Kéknyúl Trióként futó Premecz Mátyás Orgonatrióval is készülőben van egy lemez, de erről még konkrétabbat nem tudok mondani.

– Szeptember a bor ünnepe. Mit jelent számotokra ez a nemes nedű, szoktatok borfesztiválokra járni?

T. V.: – Számomra szinte hagyomány a borfesztiválra járni, volt már itt önálló koncertem, és szerepeltem más zenekarok vendégeként is. Balatoni lány vagyok, nekünk is van otthon saját szőlőnk, így a Szent György-hegyi pincénknél minden évben átélhettem a szüreti hangulatot. Nem mondanám, hogy túlzottam szeretem az alkoholt, de a magyar borkultúrának számomra rendkívül mély üzenete van, többek között a kitartásról, a szerelemről, a természet és az ember kapcsolatáról. És persze a művészet és a bor kapcsolatát sem hagyhatjuk ki: zene nélkül nincs bor, bor nélkül nincsen zene, elég csak a méltán híres bordalokra gondolni. Külön öröm, hogy a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált mindig a legnagyobb igényességgel szervezik meg, a kiváló borokat színvonalas koncertekkel kötik össze. Ezért mindig nagyon szívesen jövök Budafokra, fellépőként és látogatóként egyaránt.

IZSÓ ZITA/BORNEGYED MAGAZIN

MEGOSZTÁS