A pezsgő- és borfesztivál vendégeként idén a Mary PopKids zenekart is üdvözölhetjük. A hétéves együttes Love Solution című száma lett 2017-ben a 25. születésnapját ünneplő, kétszer Európa legjobb nagyfesztiváljának választott Sziget himnusza, így a dal a Szigetet bemutató nemzetközi – és persze hazai – kampányban is már minden lehetséges csatornán elhangzott, mire az együttes augusztusban fellépett a Sziget Fesztiválon.

– Tizenöt éves korunk óta minden évben járunk a fesztiválra, és soha nem múlt el az az izgalom, amelyet az első nap átéltünk, amikor átsétálunk a K-hídon. Rengeteg meghatározó koncertélményünk kötődik ide, itt voltunk már szerelmesek, vesztünk el bokrokban és sátrakban, mulattunk régi barátokkal, és szereztünk újakat is. Olyan hét ez, amikor kizárhatjuk a külvilágot, el tudjuk hinni, hogy szép a világ – mesélte az énekes, Kama, aki a zenekar többi tagjával együtt nagy megtiszteltetésnek tartja, valamint magyar fiatalként és zenészként egyaránt büszke arra, hogy a Mary Popkidsnek is „köze van” a Szigethez. A Love Solution című dalban, amelyből a fenti életérzés sugárzik, producerként Fodor Máriusz, valamint High Love működtek közre, és Deutsch Gábor masterelte.
A saját bevallásuk szerint „jövőzenét” játszó nyolcfős zenekar energikus és eklektikus koncertjeiről és egyedi videoklipjeiről lett ismert. Céljuk nem más, mint hogy a műfajok határait feszegető popzenét hozzanak létre. A 2014 áprilisában megjelent The Blue Inside című első nagylemezüket, majd a 2016 decemberében piacra került All You Can Keep című albumukat is kitörő örömmel fogadta a közönség.

A Mary PopKids tagjai úgy vélik, attól kerek a produkció, ha a jó zenéhez megfelelő látvány is társul, ezért vettek egy középen MP logós LED-falat, és már többször ruhát is terveztettek a koncertjeikre.

Szerveztek már párnacsatát, zenéltek villamoson, játszottak kórházban és szerenádozni is elmentek, de szívesen vesznek részt közönségtalálkozókon is, mert a kommunikációt tartják a legfontosabbnak.

(Tamás Angéla)

MEGOSZTÁS