Énekesként már bizonyított, kiválóan táncol, és kacérkodik a színészettel is

Három éve Az ének iskolájában szerzett országos hírnevet, idén Pál Dénes párjaként megnyerte a Sztárban Sztár + 1 kicsi nevű tehetségkutatót. A 16 éves Varga Vivien követi a családi mintát: a színész, rockzenész apuka és tánctanár anyuka gyereke jól érzi magát a színpadon, de még nem döntötte el, hogy profi énekesnő lesz, vagy megpróbálkozik a színészettel, esetleg jazzbalett-tanár, netán újságíró lesz. Jelenleg minden jel arra utal,
hogy az ének lesz a vezérfonal az életében. Vivien szeret Budafokon élni, élvezi a családias hangulatot, örömét leli abban, hogy bármerre jár a környéken, mindig felbukkan egy-egy ismerőse.

– Hozzászoktál már a rivaldafényhez, vagy tudatosan készültél erre, és cseppet sem zavar?

– Nagyon élvezem mindazt, ami körülöttem zajlik, sőt, mondhatom, hogy kezdem megszokni, bár nem akarok nagyképűnek tűnni. Az Ének Iskolája című tehetségkutató óta rengeteg fellépésem volt, több interjút adtam, egyelőre minden a legnagyobb rendben, jól érzem magam a bőrömben. Páran kérdezték már, hogy az iskola mellett nem fárasztó-e az éneklés, és a vele járó egyéb teendők. Őszintén mondom, hogy nem, erről szó sincs, szeretem a fellépéseket, és mindent, ami az énekléshez kapcsolódik.
– Mi az, ami leginkább megtetszett az éneklésben? A színpad, a szerepléssel járó adrenalinpezsgés, vagy csak ösztönösen meg akartál mutatni magadból valamit?

– Mindez így, együtt. Imádok énekelni, és imádom a zenét, ebből következett, hogy előbb-utóbb szerettem volna felállni a színpadra.

– Édesapád, Varga Miklós kiváló rockzenész, az István, a király rockopera címszereplője állítólag nem forszírozta az éneklést, sőt, féltett a pályától. Mikor és mivel tudtad meggyőzni őt arról, hogy a színpadon van a helyed?

– Megértem, hogy féltett, mert ha valaki, akkor ő húsz év zenélés után ismeri a pálya árnyoldalait is. Viszont az utóbbi három évben láthatta, hogy kezdek belejönni, és remélem, már nem félt annyira, mint korábban.

– Mi volt az első meghatározó zenei élményed?

– Talán kilencéves lehettem, amikor odaléptem apámhoz azzal a határozott szándékkal, hogy tanítson meg énekelni. Ő azt mondta, rendben, tanuljam meg Celine Diontól a My heart will go on című dalt. Sokat dolgoztam vele, rengeteget gyakoroltam, de sikerült, elénekeltem, apának tetszett, nekem pedig hatalmas élmény volt, hogy előadhattam neki ezt a gyönyörű, de nagyon nehéz számot. Ha ki lehet emelni egy pillanatot, akkor ezt mondanám, ekkor döntöttem el, hogy énekesnő szeretnék lenni.

– Izgultál a „premier előtt”?

– Nem, apa előtt sohasem izgulok, bár tudom, hogy nagyon kritikus. Felszabadultan énekeltem előtte. Sokat jelent a bizalmi légkör.

– Van kedvenc énekesed, zenekarod, akár példaképed?

– Demi Lovato a kedvencem. De rengetegféle zenét hallgatok, szeretem Whitney Houstont, Celine Diont, Beyoncét.

– Szándékosan említettél csak külföldieket?

– Talán azért, mert az ő számaikkal kezdtem gyakorolni, de a magyarokat is kedvelem, Radics Gigit, Tóth Gabit, Király Viktort. Ha az életből kell példaképet mondanom, akkor a szüleimet mondanám: nagyon büszke vagyok mindarra, amit elértek, és amilyen értékek szerint nevelnek minket az ikertestvéremmel.

– Budafokon élsz, édesapád a kerület megbecsült polgára, tavaly, a hatvanadik születésnapján Karsay Ferenc polgármester is köszöntötte. Ő köztudottan szereti Budafokot. Te sokkal fiatalabb vagy, meg tudod fogalmazni, hogy neked mit jelent a lakóhelyed? Szeretsz itt lakni?

– Nagyon, főképp az ismerőseim miatt, akikhez erősen kötődöm. Budafok kicsit olyan, mint egy falu. Bármerre járok, utcán, plázában, közértben, mindig jön velem szembe egy ismerős, és én ezt nagyon élvezem. Szép emlékeim vannak a Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolából, ahol sok barátot szereztem. Budafokon úgy érzem, hogy tagja vagyok egy összetartó közösségnek.

– Mit csinálsz, amikor éppen nem énekelsz és nem az iskolában tanulsz?

– A barátaimmal sétálunk, beszélgetünk, általában a természetben. A pláza se rossz, de én inkább a szabad teret kedvelem. Sajnos nincs sok időm a barátaimra. Már tizenkét éve járok jazzbalettezni anyukám (Fejes Erika, tánctanár, a TV-torna egykori szereplője – a szerk.) csoportjába a Klauzál Gábor Művelődési Házba. Úszni is nagyon szeretek, de sajnos arra nemigen jut időm. A legtöbbet persze az énekléssel foglalkozom.

– Mi a célod?

– Mint minden ember, én is azt szeretném csinálni, amit szeretek. Azaz énekelni. Ami a magánéletet illeti: szeretnék családot, de az még odébb van.

– Azt szokták mondani, hogy a művészemberek közül van, aki mindent egy lapra tesz fel, de olyan is akad, aki civil foglalkozást is űz. Te melyik utat választod?
– Korai még erről beszélni. A művészeten belül több minden érdekel, például a tánc, sőt, már eszembe jutott, mi lenne, ha idővel én vinném tovább anyukám tánccsoportját. Vonz a média, a kommunikációban is látok lehetőségeket, az is elképzelhető, hogy ebbe az irányba megyek tovább. De még nincs semmi konkrétum. Az a valószínű, hogy a művészet lesz a fő irány.

– Az ikertestvéred, Szabolcs hogyan áll az énekléssel?

– Remekül. Imád énekelni, ráadásul nagyon tehetséges. El sem tudom mondani, hogy milyen büszke vagyok rá! Szabolcs színészkedik is, a József Attila Színházban játszik egy darabban, amúgy mindketten járunk egy musicalstúdióba, ahol táncot, színészetet és éneklést tanulunk. Szabolcsot, akárcsak engem, a művészetek érdeklik.
– El tudod képzelni, hogy közös fellépésetek legyen a közeljövőben?

– A nemrég megjelent lemezemen volt egy duettünk, az a dal a mi ikerkapcsolatunkról szól, és szerintem egészen jól sikerült. Volt már rá példa, hogy együtt léptünk fel Szabolccsal, és ezt szívesen rendszeresíteném a jövőben. Örülök, amikor együtt szerepelhetünk a színpadon.

– Mi lesz a nyári programod?

– Amikor Pál Dénessel megnyertük a Sztárban Sztár +1 kicsi nevű tehetségkutató versenyt, nyertünk egy külföldi utat. Nyáron beváltom a nyereményt, és elmegyek a családommal pihenni Görögországba. Nagyon örülök, hogy több lekötött fellépésem van. Már alig várom a nyári koncerteket.

Szilágyi László

MEGOSZTÁS