Az idény, amikor Budafokról beszélt az egész ország

Prukner Lászlóval nem új keletű az ismeretségünk, még kaposvári edző korában szövődött közöttünk már-már barátinak nevezhető kapcsolat. Ha telefonon felhívom, senkivel sem összetéveszthető módon jelentkezik be: „Hallgatlak!” Nos, az elmúlt fél évben bőven volt alkalmam hallani a tipikus „prukneres” mondatot, ugyanis – hála istennek – nem kellett keresni az apropót a szinte hetente ismétlődő interjúra. A csapat, a Budafoki MTE ugyanis jócskán szolgáltatott témát.

Az egy dolog, hogy feljutott az együttes az NB II-be – ebben nincs semmi meglepő, hiszen a klubtulajdonos Bélteky Róbert is ezt a célt tűzte ki támogatottjai elé –, de a mikéntje már inkább figyelmet érdemel: négy fordulóval a befejezés előtt már az osztályváltást ünnepelhették Csizmadia Csabáék. Ekkor történt, hogy 4-0-ra lelépték a Dunaharasztit, miközben a rivális Szigetszentmiklós 2-1-re kikapott a Szentlőrinctől, s ezzel behozhatatlanná dagadt a Promontor utcaiak előnye az NB III Középcsoportjának élén.
Ettől azonban még nem fordult volna az ország figyelme Budapest XXII. kerülete felé. Feljutnak, kiesnek, a futballkluboknak már csak ez a dolga, ez a sorsa. No de hogy egy NB III-as kiscsapat eljusson a Magyar Kupa elődöntőjébe, arra emberemlékezet óta nem volt példa. Pontosabban 2001 óta, amikor az ugyancsak NB III-as Tápiószentmárton eljutott a kupában a legjobb négy közé, hogy aztán ott a Vasasba ütközzön egy 4-1-es vereség formájában. (Azért a Tápiószentmárton dolga valamivel könnyebb volt, ők a III. kerületet, a Kaposfüredet és a Vácot búcsúztatták menet közben.)

A csodálatos hosszú menetelés 2016. szeptember 21-én kezdődött, amikor a kupa 6. fordulójában a megye I-es Balkányhoz utaztunk látogatóba.

– Sajnos, húsz perc után le kellett cserélni, mert egyensúlyzavaraim támadtak. Ettől függetlenül 2-1-re nyertünk, Vankó Imre szerezte mindkét gólunkat, a Balkányból az NB I-et is megjárt korábbi debreceni klasszis, Bogdanovics rúgta a gólt” – emlékezett Csizmadia Csaba csapatkapitány.

A következő áldozatunk október 26-án az NB II-es Szeged 2011-Grosics Akadémia volt, az eredmény ezúttal is 2-1.

– Ezen a meccsen nem játszhattam, még lábadoztam betegségemből, de az az igazság, hősies győzelem volt. Nem elég, hogy a Szeged volt az esélyes, a 64. percben Veszelinovot kiállították tőlünk, s az utolsó fél órát tíz emberrel kellett lejátszanunk. Ki is egyenlítette a Szeged Kovács Dávid vezető gólját, de Kokó a 70. percben megszerezte a győztes találatot – idézte fel a történteket a csapatkapitány.

Szép volt, jó volt, már az is óriási siker, hogy eljutottunk a legjobb 32-ig – gondolhatták Oláh Lóránték, hiszen a következő ellenfél a bajnokesélyes (nem az NB III-ban, hanem az NB I-ben…) Videoton volt november 30-án.

– Az az igazság, hogy a fehérváriak lebecsültek bennünket, azt hitték, majd csak legyűrik ezt a kiscsapatot, de rosszul számoltak. Ekkor tértem vissza három hónap után, s 1-1-es állást követően, a hajrában én ugrattam ki Kovács Dávidot, aki aztán jobb külsővel bebombázta a rövid sarokba a 2-1-es továbbjutást jelentő gólunkat, az elsőt pedig Grúz Tomi szerezte.

Ami ezek után következett, az már jutalomjáték volt. Jött az NB III nyugati csoportjának éllovasa, az Érd, immár oda-visszavágós rendszerben.

– Érden nagy pechhel kikaptunk 2-1-re, idehaza viszont 2-0-ra győztünk, mindhárom gólunkat Oláh Lóri szerezte. És már benn is voltunk a legjobb nyolc között!

Az NB II-es Sopron kiejtése a Promontor utcai 2-1-es vereség után elképzelhetetlennek tűnt, aztán…

– Aztán az történt, hogy már idehaza is hatalmas balszerencsénk volt, a második bekapott gól, amikor a kapusunk majdnem a felezővonalig kifutott, a mai napig hideglelést okoz nekem. Még szerencse, hogy a végén Pölöskey megszerezte a szépítő gólunkat. Sopronba úgy utaztunk, hogy simán győzhetünk, mert Budafokon is mi voltunk a jobbak. Az első gólt Kovács Dávid szerezte, a másodikat én, 2-0-ra győztünk, összesítésben 3-2-vel mentünk tovább a négy közé. Ahol aztán megkaptuk a Fradit… – emlékezett Csizmadia Csaba.
Az elődöntő megmozgatta nemcsak Budafokot, hanem a fél országot. Az M4 Sport élő adásban közvetítette mindkét mérkőzést, nagy kár, hogy a Promontor utcai visszavágónak már nem volt tétje…

– A fél csapat beteg volt az első meccs előtt, ez is közrejátszott a 8-0-s vereségünkben. Sebaj, a visszavágóra így is dugig megtelt a stadionunk, s a közönség biztatása ugyanolyan megható volt, mint a Groupama Arénában. Az összesítésben 12-2-es vereség soknak tűnik, sok is, de így is soha nem feledhető élményt jelent nekem ez a nagy sorozat. Hihetetlenül sok pozitív energiát kaptam, s bár voltam válogatott, kupagyőztes 2006-ban az akkor FC Fehérvár néven futó Videotonnal, de ez a mostani helytállás ott van a legszebb élményeim között. Főleg azért, mert örömöt tudtunk szerezni Budafoknak, ennek a csodálatos kisvárosnak a nagyvárosban. – idézte fel a csapatkapitány.

A nagy menetelés gólkirálya Kokó, azaz Kovács Dávid – igen, az a 25 éves fiatalember, aki a Fradi elleni visszavágó befejeztével a zöld gyepen megkérte szíve választottja, „Maki” kezét.

– Madarat lehetne fogatni velem, olyan boldog vagyok – mondta a szélső/középpályás. – Először is azért, mert ősztől NB II-es labdarúgónak mondhatom magam, másodszor a legjobb négy közé jutásért a kupában, harmadrészt pedig azért, mert vőlegény vagyok. No és arról se feledkezzünk meg, hogy ezekben a napokban tárgyalt velem a klubvezetés, és úgy néz ki, a jövőben is számítanak rám a BMTE-ben.

Bizony, Kokó ballábas tekerését a Fradi ellen az NB I császárai is megirigyelhették volna. Sok ilyen és ehhez hasonló gólt szeretnénk látni az NB II-ben is!

Ch. Gáll András

MEGOSZTÁS